3 önző érv, amiért érdemes megbocsátani az exünknek

 

Ami megtörtént, azon nem lehet változtatni, amin tudunk dolgozni, az a helyzethez való viszonyunk.Megpróbálni kívülről nézni a dolgot. Segít, ha leírjuk, ami történt. Minél idősebb az ember, annál több dolgot tapasztalt meg, és vannak azzal kapcsolatos emlékei, hogy milyen, amikor egy helyzeten felülemelkedik és túllép. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy helyeselni kell arra, amit a másik tett vagy tesz. Elég elfogadni a végeredményt. Ez sem könnyű, de magunknak ezzel tesszük a legjobbat. Ez az első dolog a továbblépéshez.

 Visszakapjuk az energiánkat és az időnket, amit neki adtunk.

 
elfolyo-ora-dali.jpg

Salvador Dali: Az elfolyó idő

 

 A harag minket emészt felIsmerős lehet az a helyzet, amikor egy szakításkor a másik nem hajlandó többet beszélni a dologról, bennünk viszont maradtak kérdések. Mi egyre jobban hergeljük bele magunkat a helyzetbe, miközben megszűnik minden más körülöttünk. Napokig is eltarthat. Kevésbé tudunk koncentrálni a munkánkra, stb. Az energiánk nagy részét odaadjuk egy olyan gondolatnak, ami sehova sem vezet. Vajon megéri?

Nehéz ebből kikerülni. Haragudhatunk, utálhatunk, szívünk joga, de addig, amíg be nem látjuk, hogy rajtunk múlik, meddig tartjuk fent ezt az állapotot, nem fog változni semmi. Az erőnket adjuk oda annak, akire haragszunk. Sokan használják az energiavámpír kifejezést olyan emberekre, akik felbosszantanak minket sokszor ugyanazokat a bevált forgatókönyveket használva (ennek a másik válfaja a mártírkodó).

Azt érzi az ember, hogy míg a másik jobban lesz, addig belőlünk eltűnik az élet. Mi is teremtjük ezeket a helyzeteket, hiszen mindig belemegyünk a játékba, pedig tudjuk, hogy mi a vége. Amikor mindig minden ugyanúgy történik, akkor a vége is ugyanaz lesz. A változáshoz nekünk kell valamit másképpen csinálni. Nehéz a veszteséggel szembenézni, és van, amikor úgy tűnik, mintha vétlenek lennénk.Az ember ösztönösen menekül a fájdalom elől és tartja magától távol azokat a helyzeteket, amelyekben sérülhet. Inkább dühös, mert így nem érzi magát gyengének, nem kell figyelnie arra az érzésre, amit okozott a másik.Sajnos nem lehet megúszni a fájdalmat, azt el kell fogadni. Amikor ez megtörténik, furcsa módon felszabadul egy csomó energiánk, amit eddig az elutasításba fektettünk. Ekkor elindul a gyógyulás. Ilyenkor először a dühöt felváltja a szomorúság.

Sokat tud segíteni ilyenkor egy külső objektív ember, aki nem hagyja, hogy nagyon belecsússzál az önsajnálatba. Akik szeretnek, ilyenkor nagyon átérzik a fájdalmadat, ami jó érzés, de nem biztos, hogy segít.

Nehéz külön választani egy helyzetet az érzésektől. Többnyire, amit mi már egyszer megtettünk, megtanultuk, olyat többé már nem csinálunk, mégis, amikor szembe kerülünk a saját régi cselekedetünkkel másokon keresztül, sokszor nagyon elítéljük.Ilyen például a megcsalás. Sok emberrel előfordul. Van, aki megteszi, és van, aki csak gondol rá. Van, hogy mi szakítunk és van, hogy velünk szakítanak. Bántottunk meg mi is másokat véletlenül, vagy néha szándékosan. Ezt sokszor elfelejtjük, amikor mi leszünk az áldozatok. Pedig csak a szerepeket váltogatjuk. Ezt felismerve könnyebb az elfogadás. A másik nem pont azt tanulta meg, amit mi, de talán mást igen.

 Könnyebben találunk igazi társra.

 Magunknak teszünk jót, ha arra fókuszálunk, mi volt a mi részünk abban, ami a szakításhoz vezetett. Ettől lehet jobb az új kapcsolatunk. Például már eleve nekünk valóbbat választunk.Értelemszerűen, ha félig még a régi kapcsolatban vagyunk gondolatban, akkor az újra csak 50%-ban tudunk koncentrálni. A gyűlölettel félig oda kötjük magunkat valakihez, aki már nem a társunk. Ilyenkor őszintének kell lenni magunkhoz és végiggondolni: valóban nem akarunk-e már vele lenni, bármit is tett. Szívünk szerint mit szeretnénk?

  Még a válást is lehet a szeretet egyfajta beteljesülésének tekinteni. A szeretet sok mindent kér tőlünk, olyasmit is, ami teljességgel ellentmond a kötődés és hűség érzésének.” Thomas Moore

saudek_bilincs4.jpg

 Jan Saudek

 

Akkor is érdemes ezen elgondolkozni, ha amúgy ennek nincs realitása a másik részéről. Ez nem róla szól. Nekünk segít tisztába kerülni magunkkal. Könnyebb lesz, mert nem a vak gyűlölettel leszünk elfoglalva, hanem a megoldásra kezdünk törekedni. Amikor döntöttünk, akkor kezdődhet a gyászidőszak – ez is rólunk kell, hogy szóljon és nem a másikról. Egy kapcsolat vége bárhogy is zárul, csalódás, hiszen valamiben hittünk, ami nem sikerült. Ebben mindkettőnknek része volt. Azt vegyük számba, mit teszünk legközelebb másképpen. Ez segít, hogy jobban megismerjük saját igényeinket és elkerüljük, hogy hasonló köröket fussunk le különböző emberekkel. Itt már magunkkal törődünk, és az új kapcsolatra koncentrálunk.

Nyilván nehezebb a helyzet, amikor gyerekek is vannak, mert ott az egy örök kapocs marad két ember között. Nehéz kizárólag szülőtársként nézni rá, és nem azt az embert látni benne, aki megbántott. A harag és a gyűlölet elengedéséhez nem kell két ember, ki lehet szállni a mókuskerékből, még akkor is, ha a másik még pörgetni szeretné a kereket.

 Jobb lesz a hangulatunk, ami kihat a környezetünkre is. 

 Egyszer egy nagyon kedves ismerősöm azt mondta nekem: szerelmi csalódás után 3 napig ki lehetsz bukva, de a többi csak hiszti...Ez nyilván túlzás, de amikor bizonyos helyzetekhez, érzésekhez ragaszkodunk, amik már nincsenek jelen az életünkben, az sokszor valami sokkal mélyebb dologról szól. Ilyenkor a konfliktusok jól jönnek. Valamit elfednek. Az elfojtott agressziót és a dühöt itt ki tudjuk adni. Érdemes ezeknek a mélyére menni, különben újra generáljuk magunknak ezeket a helyzeteket. Mindig lesz kire haragudni, ha nem egy szerelemre, akkor egy népcsoportra, a kormányra, a főnökre – ezekben lehetnek részigazságok, de vajon mi az, amire hatásunk van? Amin változtatni tudunk...Ha a problémát megoldjuk, akkor is leszünk néha mérgesek és dühösek, de a saját életünkre tudunk koncentrálni. Kevesebb időt és energiát fordítunk olyan dolgokra, amik nem szolgálják azt, amit szeretnénk. Aki gyűlölt már igazán, az tudja, milyen rossz érzés, ilyenkor magunkat is büntetjük. Amikor az identitásunk része lesz az önsajnálat, azt nehéz észrevenni egy ideig. Vigasztalnak a barátok, azonban egy idő után minket kezdenek el kerülni, hiszen "rossz az energiánk", és nem leszünk jó társaság.

Vegyünk egy fájdalmas szakítás utáni időszakot. Keveredik az önsajnálat és a gyűlöletet. Minden nap eszünkbe jut, mennyi fájdalmat okozott a másik és most ő a hibás a boldogtalanságunkért, pedig már nincs is velünk. Minden nap gondolunk rá, róla beszélünk, tanácsokért könyörgünk. Az elején a barátaink szívesen adnak jobbnál jobb tanácsokat, azonban ha ezt az időszakot elhúzzuk és mindig ugyanazokat a köröket futjuk ugyanazokat a mondatokat ismételve, szinte mindig ugyanazokat a válaszokat kapjuk. És közben telnek a napok, a hetek.Bármint mondanak, mindig úgy kezdjük a választ „DE” pl. milyen szemét, én mindent megtettem, de neki semmi nem volt elég...

A futópadon is mindegy, hogy milyen gyorsan és mennyi ideig futunk, nem haladunk. Végig a futópadon égetjük a kalóriát a sok energiával. (Ott az is cél..) Azzal, hogy gondolatban nem szakadunk el a másiktól, mi magunk gátoljuk a továbblépést. A gyűlölet legalább úgy tud kötni, mint a szeretet, csak ezt nehezebb tudomásul venni. Óriási energiákat emészt fel bennünk, és ezt csak úgy tudjuk fenntartani, ha elveszünk máshonnan.

 

erik_almas_13.jpg

Erik Almas

Arra fókuszáljunk, amit szeretnénk. A haragtartástól lehet, hogy a másiknak visszaadunk valamit a mi fájdalmunkból, de megfizetjük árát, mert a jelenből veszünk energiát. Mi döntünk.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://varazsfuvola.blog.hu/api/trackback/id/tr8912034009

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

                                       

                           

 fej.jpg

Horváth Kata


 0630-636-6384

lelekhidprogram@gmail.com

Skype: Lélekhíd Horváth Kata