3 gondolat arról, miért szúrsz ki magaddal, ha elhiszed, egy nagy szerelem van az életedben

A legtöbb emberben megfogalmazódik az igény arra, hogy párkapcsolatban éljen. Régebben valóban a halál választotta el az embereket egymástól, mert a férfiak a háborúban, a nők meg gyerekszülés közben vesztették életüket. Az özvegy ez után kezdhetett új életet mással, ha akart.

Mivel nem háborús övezetben élünk és az orvostudomány is fejlődik, ma ez a választási lehetőség a legtöbb esetben a mi kezünkben van. De a vágy ma is bennünk él, hogy egy emberrel éljük le az egész életünket, ennek a reménye az első komolyabb szakítás után elkezdhet csökkenni. Megrendül a bizalmunk abban, hogy tényleg van olyan, hogy évtizedekig jól tud működni egy párkapcsolat. 

hegy-ha_tte_rke_p-23.jpg

Az ember drámai lény. A jót és a rosszat úgy építi össze, mint hegy a köveket. Egyszerre jó és rossz, és ezt a konfliktust fantasztikus drámai küzdelemben éli meg. (Piniszky János)

Ha körülnézünk, sok a válás és sok olyan kapcsolat van, ami szerintünk nem jól működik, de a felek mégis együtt maradnak. Ne felejtsük el, ami nekünk rossznak tűnik, az lehet hogy másnak jó, vagy számára elfogadható kompromisszumokkal jár.

Számodra mik az elfogadható kompromisszumok?

Mindentől függetlenül érdemes megfigyelni a saját reakciónkat olyan helyzetekben, amikor nem arról van szó, hogy milyen problémák vannak a barátaink kapcsolatában, hanem amikor a végleges szakítás kérdése merül fel egy beszélgetésben. A probléma analizálásában általában egyetértés szokott lenni: a gondok nagy részéért a barátunk/barátnőnk párja a felelős, aki nem érti meg, stb.

De amikor a kérdés konkrétan arról szól, szakítson vagy sem az illető, akkor mi a válaszod?

Szerintem ilyenkor legtöbb esetben elkezdjük arra biztatni, hogy jól gondolja meg, és csak nagyon szélsőséges esetekben támogatjuk egyértelműen a szakítást. Természetesen a barátok véleményét meghallgatva minden embernek magának kell meghozni ezt a döntést, mert a következménye - legyen jó vagy rossz - a döntéshozó életére lesz hatással. Szakításnál felsejlik bennünk az ősi minta: egy társunk lehet az életben, hacsak a halál közbe nem szól. Nehéz megbirkózni a gondolattal, nekünk miért nem sikerült a "boldogan élünk, míg meg nem halunk", hiszen ez régen mindenkinek sikerült. Legalábbis az a része, hogy együtt éltek, míg meg nem haltak - akár boldogan, akár nem.

Te végiggondolod egy szakításnál, mi az, amit te tanultál a kapcsolatból, miben változtál az együtt töltött idő alatt?


Szakítás után, a csalódás miatt elmehet a kedvünk attól, hogy újra próbálkozzunk. Pedig valószínűleg pont annyi esélyünk van új társat találni, mint régebben, hiszen a statisztikák szerint sok az egyedülálló minden korosztályban.
Mégis nehezen lépünk ki egy számunkra már nem jól működő kapcsolatból, akár olyan indokkal, hogy ha már ennyi energiát beleraktam, nem hagyom veszni…, ami rendben is van, ha hiszünk abban, hogy van értelme még többet belerakni, mert van remény a változásra. De ha nem, akkor miért csinálod tovább?
Vélhetően az a félelem vezet minket, hogy nem lesz több lehetőségünk. Pedig ha elfogadnánk, hogy velünk együtt a kapcsolatok is folyamatosan változnak, nem biztos, hogy örökké tartanak, azzal több esélyt tudunk adni magunknak a boldogságra, mert elengedjük a görcsös ragaszkodást ahhoz az elképzeléshez, hogy mindenképpen egy emberrel kell leélni az életet. És amikor megadjunk a gondolatainknak ezt a szabadságot, annak lehet olyan pozitív hatása, hogy ahelyett, hogy a homokba dugjuk a fejünket és bízunk benne, kitart a kapcsolatunk egy életen át, nem félünk szembesülni a problémákkal, ezáltal idejében hajlandóak vagyunk foglalkozni velük.

Miután elveszíted, nem akarsz többé boldog lenni

Az esetek többségében az emberek többször lesznek szerelmesek az életük során. Azt a fájdalmat senki sem felejti el, amikor először éri szerelmi csalódás. A kérdés, ezt ki hogyan tudja feldolgozni.

Ismerek olyan embereket, akik rövid időre mindig azt érzik, belehalnak a csalódásba, majd hamar rátalálnak az új szerelemre. Van azonban olyan, aki ragaszkodik a fájdalmához. Miért történhet ez így? Talán ezzel bizonyítva, hogy tényleg ő volt a nagy Ő az életében. 

Sokszor beszélünk úgy a szerelemről, mint valami tragikus, fájdalmas dologról, ezzel táplálva azt a gondolatot magunkban, hogy az igazi nagy szerelmek mindig szomorúak és fájdalmasak. 

ke_kpoha_r.jpg

A valóság a lélek, az illúzió a világ. Rettenetes, hogy mi fordítva élünk. Ténynek vesszük a világot, mivel merevebb, közönyösebb, és “tényszerűbb”. Holott csak fotmája a rugalmas léleknek, mint pohár víznek a pohár. (Pilinszky János)

Ebből következik, ha valamilyen oknál fogva véget ér egy szerelem, akkor arra gondolunk, hogy nem fogunk hozzá hasonlót találni. Hiszen ha találunk, akkor nem is volt olyan nagy ez a szerelem, mint amilyennek éreztük. Ez egy romantikus gondolat, ám közben nagyon kiszúrok magammal, hiszen esélyt sem adok másnak. Eldöntöm, hogy nem leszek többé boldog.. 

Ezzel vajon tényleg az elmúlt szerelem nagyságát bizonyítom?

Vagy csak jó kifogás arra, miért nem kell többé senkit beengedni a szívembe, így elkerülve annak a kockázatát, hogy újból át kelljen élni a szakítás fájdalmát.

Ha egy tökéletes embert keresel, egyedül maradhatsz a végén

Amikor az ember még nem találkozott a nagy szerelemmel, nem érezte, akkor elkezdi elképzelni, milyen az. Számtalan ötletet lehet találni arra, hogyan vonzzuk be, és milyennek is kellene lennie a tökéletes társnak. Az egyik ilyen lehetőség, amikor listát írunk, és rengeteg feltételt szabunk leendő kedvesünknek….

Ennek alapjául a romantikus filmek, könyvek és történetek szolgálnak. Bizonyos esetben még azt sem vesszük figyelembe, hogy amire vágyunk, az valóban boldoggá tesz-e minket, és hogy van-e kedvünk végigmenni az odáig vezető úton.

Vegyük például a Pretty Woman című filmet.

Csodás romantikus történet, de nem mindenkinek van kedve abban a szakmában elhelyezkedni, mint a főszereplő nő. Pedig ez a történet így kerek, ha más munkája lenne, az már egy másik film lenne…

Másik példa: az 50 első randi című filmben a férfi minden nap újrateremti az első találkozást, hogy a szerelme emlékezzen rá, mert a nőnek emlékezetkiesése van. Viszont nem biztos, hogy azoknak a férfiaknak, akik olyan nőbe szeretnek bele, aki az átlagnál bonyolultabb eset, lesz kitartásuk ötvenszer próbálkozni annak érdekében, hogy beteljesüljön a szerelem.

Az életben is sokszor így vagyunk az elképzeléseinkkel, keresünk egy tökéletes illúziót ahelyett, hogy tényleg tisztában lennénk azzal, mi az, ami minket boldoggá tesz. Az a fontos, hogy tudjuk, mik azok a dolgok, amiket szeretünk csinálni, mitől érezzük jól magunkat. Ugyanakkor az esélyt, hogy valami más módon is lehetünk boldogok, mint amit elképzelünk, érdemes meghagyni…

Mert az is lehet, hogy olyan képet keresünk, aminek nincs földi mása, ezáltal előbb vesszük észre a hibákat a másikban, mint bármi mást.

szi_felho.jpg

Tudom, hogy nincs tökéletesség a földön. És elfogadni bizonyos értelemben a tökéletlent, ami mindennek ellenére a tökéletesség felé visz minket - ez a maximum. (Pilinszky János)

A kérdés, hogy miért tesszük mindezt? Tényleg maximalizmusunk súgja ezt, vagy inkább az attól való félelem, hogy nem vagyunk elég jók? 

Mikor a nagy Ő elvesztése után minden következőt már csak kis szerelemnek gondolsz

A harmadik lehetőség, amikor valaki sikeresen túllép a csalódáson, és képes újra nyitottá válni egy új kapcsolatra, azonban a szívében a következő párja csak a második helyet kapja meg.

Ez a gondolat kihat a viselkedésünkre is, ezt a másik is érezheti, akkor is, ha sosem beszélünk róla.

Például van olyan helyzet, amikor valamilyen ételt nagyon kívánunk, akár egy finom süteményt, de helyette egy kocka csokival kell beérnünk. Csalódottak leszünk, mert süteményre vágytunk, és emiatt nem is tudunk örülni a csokoládénak.

Tisztázzuk magunkban, hogy a régi nagy szerelemben mi volt az, amit nem tudott überelni a jelenlegi párunk!

A volt társunkat, esetleg az akkori körülményeket látjuk szebbnek, jobbnak vagy netán magunkat?

Mert minden életszakasznak vannak sajátosságai. Más egy fiatal szerelem, amikor a legnagyobb közös probléma az, melyik filmet nézzük meg a moziban, és megint más, amikor a karrierépítés és anyagi kérdések jelentik a megoldandó feladatokat. Amikor megérkeznek a gyerekek, azon a ponton újra kell értelmeznünk a párkapcsolatot, hiszen szülőkké válunk.

Gondoljuk végig, mi miben változtunk meg, és az, aki mellettünk van, vajon biztosan csak a második helyet érdemli? 

Arra a feltételezésre, hogy mással egyszerűbb vagy könnyebb lett volna, nem fogunk választ kapni. Ráadásul mindenkivel különböző korszakunkban találkozunk, és a szerzett tapasztalatok által alakulunk. Legyenek ezek jók, vagy rosszak, formálnak, megváltoztatnak minket. A múlt visszasírásával nem adunk esélyt arra, hogy a jelenben legyünk boldogok azzal, aki mellettünk van.

Nem érdemeli, hogy ő foglalja el a szívünkben az első helyet?

Bizonyára van, aki számára egy párkapcsolatnak nem feltétele a szerelem.

Neked mennyire fontos?

Film ajánló a témához: http://varazsfuvola.blog.hu/2017/07/06/3_gondolat_a_porto_35mm_cimu_filmrol

A bejegyzés trackback címe:

https://varazsfuvola.blog.hu/api/trackback/id/tr4012668811

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

                                       

                           

 fej.jpg

Horváth Kata


 0630-636-6384

lelekhidprogram@gmail.com

Skype: Lélekhíd Horváth Kata