Tényleg a jelen pillanatban rejlik a boldogság?
A 3 idősík közül nálad melyikben lehet a hiba?

Ma már sok helyen lehet olvasni arról, milyen fontos jelen lenni az adott pillanatban. Léteznek különböző technikák is, mégis nehéz megvalósítani, a gondolatainkat megzabolázni és elérni, hogy ne valahol máshol járjon a képzeletünk. Ennek számos oka lehet, de szerintem közös az eredője: ilyenkor nem tudjuk vagy akarjuk felvállalni a felelősséget magunkért, a cselekedeteinkért, a döntéseinkért és inkább kimenekülünk kicsit. Van, aki a múltba, más a jövőbe, és van, aki a jelent színezi ki egy hollywoodi filmmé. 

Te melyik utat választod ilyenkor?

 Miért akarjuk folyton megváltoztatni a múltat?

A múlt az, ami minden ember mögött ott van, és tele van az egyéni tapasztalatainkkal, ami formál bennünket. Mivel az időutazás csak filmekben létezik, egyelőre biztosan tudhatjuk, semmi esély visszamenni és valamit másképp csinálni. Legalábbis abban a formában, ahogy azt az agyunk szeretné. 

Például van, aki nehezen fogadja el a családot, ahova született, és egész életében e körül járnak a gondolatai. Ezt a helyzetet okolja a későbbi kudarcaiért, amikkel szembe kell néznie a karrierjében vagy a magánéletében. 

Arra, hogy miért pont oda születtünk, ahova, és miért pont azok a szüleink, akik, sok féle válasz lehet a különböző hitrendszerek szerint. Bár nem ismerem mindegyiket, azt hiszem, egyik sem büntetésként, hanem inkább feladatként értelmezi a családot.

Van, aki abban hisz, csak egyszer élünk. Számukra sem lehet kérdés, hogy mikor felnőnek, a kezükben van a változtatás lehetősége. Vannak nagyon nehéz sorsok, és van, ami könnyebbnek tűnik, de mivel ez nem egy verseny, mindenkinek a sajátjához kell összegyűjteni a megfelelő erőt, hogy kezébe vegye az élete irányítását. 

Aki hisz abban, hogy többször születünk, annak számára nem lehet kérdés, saját döntésből kapjuk azt a családot, amiben élünk. 

Sok írás foglalkozik azzal, hogy a szüleink mi mindenért hibásak a mi jellemünk fejlődése tekintetében. Létezik már a „mérgező szülő” fogalom, az „anyaseb”, amit az anyák okoznak és az „apaseb”, amit meg az apák.

Egyértelműen hatnak ránk a szüleink, ahogy mi is hatunk rájuk. Mind egyfajta egyedi lélekmintával születünk, amit a környezetünk alakít. 

Ezért is nehéz szerintem nevelési irányokat meghatározni, mert nincs olyan, ami minden gyereknek egyformán hasznára lesz.

A megértéshez érdemes feltárni, mi okozza a bennünk lévő blokkokat. 

Fontos azonban, hogy ezt ne azért tegyük, hogy bűnbakokat keressünk, hanem hogy közelebb vigyen minket a megoldáshoz. 

foto_foto_vladimir_prusakov.jpg

Mivel nincs olyan, hogy tökéletes szülő, valószínűleg mindenki lelkét érik karcolások, amíg felnő, és ha szülővé válik, ő maga is akarata ellenére sebzi meg a gyerekét. Természetesen jó, ha a szülő tudatos, de ne a tökéletességre törekedjen, mert az nem a gyerekéről szól...(http://varazsfuvola.blog.hu/2017/06/22/pedro_almodovar_julieta_miert_ne_buntesd_a_szuleidet)

A legjobb szándék ellenére is elkerülhetetlenek a súrlódások, hiszen így fejlődünk és tanítjuk egymást. A családunk esetében ez egy életen át tartó kötelék, míg a barátok, szerelmek, ismerősök esetében opcionálisan választhatók ezek az szakaszok. 

A múltat megváltoztatni nem lehet, amit tehetünk, hogy megpróbálunk tanulságos leckeként tekinteni rá, így egy kicsit sikerülhet hátrébb lépni gondolatban, ezáltal megvalósítható, hogy átformáljunk az érzelmeinket egy régi történettel kapcsolatban, ami szükséges a továbblépéshez. Ehhez szembe kell nézni vele, és elfogadni a megtörtént eseményt. Ez nem könnyű, de így elkerülhetjük azt, hogy valamilyen formában ismétlődjön az életünkben. Például, ha bántottak minket, hajlamosak lehetünk mi is bántani másokat, és talán fel sem tűnik nekünk, vagy esetleg egy életen át az áldozat szerepében ragadunk. Egyik sem kellemes.

Van olyan a múltadban, amit nem tudsz elfogadni, és inkább kitörölnéd az emlékét?

 Miért akarjuk kiszínezni a jelen pillanatot?

Van, amikor semmit sem akarunk tisztán látni, és teljesen kimenekülünk egy fantáziavilágba. Ez lehet egy pozitív élethelyzet is, például amikor az ember annyira szerelmes, hogy mindent rózsaszínnek lát, a társát pedig tökéletesnek, és közben semmiről sem vesz tudomást. Előfordul, hogy a múltban valami nagy fájdalom ért minket, és az agyunk nem akar tudomást venni róla, majd ennek következtében elhiteti velünk, hogy egy hasonló helyzetnek nem lehet jó kimenetele. Ezáltal a pozitív jövőt sem vizualizáljuk ilyenkor, csak egy mesebeli illúzióba kapaszkodva próbálunk beleragadni a képzeletünk világába. 

szemmaszk.jpg

Például amikor sorozatos kudarcok érnek minket a kapcsolatainkban, és elképzeljük, milyen lenne egy tökéletes kapcsolat, és álom toronyban alszunk, mint Csipkerózsika. Eldöntjük, nekünk már úgysem lehet igazán jó, legalább álmodozunk, és telnek a napok, hónapok vagy akár évek, és mindez fel sem tűnik. Nem élünk igazán, nem ér minket fájdalom, hiszen gondosan ügyelünk rá, hogy elkerüljünk minden olyan helyzetet, amiben van egy kis esély a sérülésre. 

De anélkül nem lehet cselekedni, hogy bevállalnánk ennek a kockázatát…

Le lehet így élni egy életet, csak kérdés, érdemes-e?

Te mennyire mered megélni és élvezni az adott pillanatot? Figyelsz a komfortzónád határaira? Mi történne, ha kikerülnél onnan?

 Miért akarunk tökéletes jövőt?

Van olyan élethelyzet, amikor tudjuk, lehetne jobb, mint ami van, de azért tenni kell. Meg kell erőltetni magunkat, kockázatot kell vállalni, amihez vagy van kedvünk és erőnk, vagy nincs. Amíg ezt mérlegeljük, addig is elképzeljük, milyen lenne számunkra a tökéletes élet. Amivel eddig nincs is baj, hiszen jó, ha legalább lesz egy célunk. Csakhogy amikor ez szinte egy sterilizált ideális világ képévé lesz, ahol bármiféle igyekezet nélkül is boldogok vagyunk, akkor ösztönösen érezzük, hogy valami nem stimmel ezzel a képpel. Hiszen tettek nélkül nincs változás. Hogy ez mennyire kellemes, és megéri-e, mindenki maga dönti el. Ahogy egyedi a fájdalomküszöbünk is, úgy azt sem lehet kijelenteni, kinek mennyire nehéz egy adott probléma megoldásához vezető út. 

Sok hitrendszerben jelenik meg, hogy a szenvedésen keresztül vezet az út a boldogsághoz. 

Ez mindig megüti a fülemet: szenvedés nélkül tényleg nincs boldogság?

Ki akar szenvedni? Ma már egyre több lehetőség van a pótcselekvésre, amitől pillanatokra boldognak érezzük magunkat. Feltehetünk egy szépen filterezett képet az instagramra, és számolhatjuk, hány like érkezik rá, vagy az elektronika gyors fejlődésének köszönhetően félévente új műszaki cikkeket vásárolhatunk, esetleg gyűjthetünk státuszszimbólumnak számító szép autót vagy márkás ruhát. 

Ezekkel önmagában nincs is semmi baj, de amikor valami helyett, pótléknak használjuk ezeket az impulzusokat, ott kezdődik a valósággal való szembenézés hiánya. 

A tapasztalataim alapján kevesebb ellenállással csökkenteni lehet a szenvedést. Hol kevesebbet, hol többet kell bevállalni a fejlődés érdekében, ha vágyunk a változásra. 

Ha nem akarjuk, a változás akkor is bekövetkezik, csak ha tudatosabban figyelünk az életünkben kirajzolódó történetekre, akkor nagyobb eséllyel szólhatunk bele mi magunk is a sorsunk alakulásába.

Előfordul, ha valamivel nem nézünk szembe, akkor az életünk során folyamatosan érkeznek hasonló szituációk.

kincs.jpg

Lehet, hogy a jelenlegi életünkben nincs jelen maradéktalanul a boldogság. De az odáig vezető út kulcsa mindig ott van, amikor eldöntjük, változtatni szeretnénk, és hajlandóak is vagyunk megtenni, amit ezért kell. 

(http://varazsfuvola.blog.hu/2017/11/12/3_kifogas_a_cselekvesre_a_kudarc_elkerulese_erdekeben)

Számodra mit jelent a boldogság? 

A bejegyzés trackback címe:

https://varazsfuvola.blog.hu/api/trackback/id/tr2912765622

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

                                       

                           

 fej.jpg

Horváth Kata


 0630-636-6384

lelekhidprogram@gmail.com

Skype: Lélekhíd Horváth Kata