Létezik olyan ember, aki mindig igazat mond?
A hazugság három fajtája

Az igazság sok esetben nézőpont kérdése. Ezért vetődik fel a kérdés: jó-e, ha mindig mindenkinek igazat mondunk? Vajon nem íratlan szabály-e a társadalmi együttélésnek, hogy hazudunk? Van különbség aközött, hogy az ember valamit nem mond el, vagy szándékosan csak részlegesen vagy konkrétan mást mond, mint ami van. 

ne_zo_pont.jpg

Azok, akik manipulálni szeretnének, inkább hallgatnak – úgy érzik, így nem támadhatók, hiszen nem lehet őket felelősségre vonni. Nincsenek kimondott szavak, amikre hivatkozni lehetne. Vannak helyette sugallatok, félreérthető mondatok.

Több okból hazudnunk. Egyrészt mert nem vállaljuk a felelősséget, vagy hogy elkerüljük a bűntetetést, esetleg szégyenérzetből. Ami közös, hogy valami fajta félelem húzódhat meg annak hátterében, amikor nem mondunk igazat.

Ezeknek számos esetben a magunkról kialakított képhez van köze, amit a környezetünknek mutatunk vagy éppen magunknak. Ha olyan szerepet találunk ki vagy érzünk helyesnek, aminek nem tudunk megfelelni, akkor annak a látszatát hazugsággal igyekszünk életben tartani. Ezt sokszor észre sem vesszük. Gyerekkorunkból vannak olyan emlékeink, hogy nem akarunk csalódást okozni szüleinknek a viselkedésünkkel, ezért inkább nem mondjuk meg, ha rossz jegyet kapunk. Vagy szigorú büntetéstől féltünk, ha például összetörtük a nagyi régi vázáját. (http://varazsfuvola.blog.hu/2016/11/30/3_ok_amiert_jobb_megijedni_mint_felni)

Ezeket a mintákat, ha nem ismerjük fel, visszük tovább a munkahelyre, ahol nem merünk szólni, ha valami nem tetszik. Vagy a párkapcsolatba, ahol nem vagyunk őszinték, mert nem bízunk abban, hogy a hibáinkkal együtt is szerethetők vagyunk, ezért kerüljük a konfliktust, és minden szempontból próbálunk megfelelni a magunk által felállított képnek, ami persze kívülről úgy tűnhet, hogy milyen önzetlenül szeretjük a másikat, pedig valójában a neki való megfelelésről szól. A bennünk lévő gyerekkori emlékek élesednek fel újra: mi lesz velem, ha apu vagy anyu nem szeret? Ilyen esetekben szokott elhangozni a „meghalok ha elhagysz…”, hiszen egy gyerek életképtelenné válhat szülői gondoskodás nélkül. 

Az emberi kapcsolatokban fontos a kölcsönösség. Ami szorosabb a barátságoknál vagy párkapcsolatoknál, egészséges függőséget is jelent. Tudjuk, hogy jóban-rosszban számíthatunk a másikra. Ehhez szükség van arra, hogy őszintén elmondjuk, ha valami bánt minket vagy segítségre van szükségünk, vagy éppen valamiben nagy sikerünk van.

Amikor úgy hazudunk, hogy mi magunk tisztában vagyunk vele, nem mondunk igazat, de valamit el akarunk érni vele

Az ember évszázadok alatt megtanulta, hogy az életben maradáshoz része kell legyen a közösségnek. Alkalmazkodni kell, ahogy fejlődik a civilizáció, egyre több dolgot tudunk kicserélni gépekre. A különböző közösségi felületeknek köszönhetően alakulnak át a kapcsolatrendszerek is, ma már több ezren követhetnek minket az instagramon úgy, hogy soha nem találkoztak velünk, mégis olyan, mintha ismernének. Ezeknek a platformoknak a sajátossága, hogy egy teljesen tudatos, szűrt tartalmat közlünk, amit meg akarunk mutatni magunkról. A felgyorsult világban fontos a jó benyomás, érdemes is megtanulni, hogy mik a bennünk lévő pozitívumokból azok, amiket hangsúlyozni kell a célunk érdekében. A hazugság ott kezdődik, amikor ellentétbe kerül a személyiségünkkel az, amit csinálunk. Például azért mutatkozunk mozgássérültekkel, hogy jobb embernek tűnjünk, közben lesajnáljuk őket, vagy az állatok védelmét hirdetve vegán étkezést folytatunk, miközben csak bőrcipőt vagyunk hajlandók hordani. 

Természetes az énmárka építésben jártas jó szakemberek nem biztatnak arra, hogy hazudj magadról, mert ez hosszú távon nem kifizetődő. 

leo4.jpg

Kapj el, ha tudsz! (http://www.imdb.com/title/tt0264464/)

Míg a munkában való füllentéseknek nem biztos, hogy súlyosabb következményei lesznek, a párkapcsolatban egy idő után elkerülhetetlen, hogy felszínre kerüljön az igazság, hiszen éveken át, még ha kevés időt is töltünk kettesben, nem lehet elrejtőzni. A kapcsolat kezdetén előfordul, hogy jónak tűnik olyan dolgokra is igent vagy nemet mondani, ami nem úgy van, csak mert a másik kedvére szeretnénk tenni. Azt mondjuk, szeretünk főzni, közben nem, és emiatt éveken keresztül kényszerből csináljuk meg, rengeteg feszültséget gyűjtve magunkban. Lehet, ha pár hónap után elmondjuk az igazat, kiderül, a másiknak ez nem is jelent problémát. Ha meg tényleg ezért van velünk, akkor eldönthetjük, megéri-e nekünk ezt az áldozatot a kapcsolat.

Amikor tudatosan hazudunk valamilyen cél érdekében, az abból adódhat, hogy kevésnek érezzük magunkat, vagy másnak, mint amire az adott munkahelynek vagy párnak szüksége van (legalábbis mi ezt érezzük).

Az számít, milyen szándékkal hazudunk, és hogy a következményei kire hogyan hatnak.

Kérdés, hogy jó-e nekünk az, amit a hazugsággal elérünk? Megéri-e? Mit éreznénk, ha abban a helyzetben az igazat mondanánk? Mitől félünk?

Amikor magunknak hazudunk, mert nem akarunk szembesülni a valósággal

Van, amikor olyan élethelyzetben vagyunk, hogy a túlélést szolgálja az, hogy hazudunk magunknak. Amikor azt érezzük, nincs választásunk, nem látjuk a kiutat, elkezdünk önigazolásokat keresni, mit miért csinálunk úgy, ahogy. Bizonyos értelemben mindenkinek saját valósága van, ami egyedi, hiszen nincs két ugyanolyan ember, aki mindent egyformán érzékel. Van, akivel több a kapcsolódási pont, a hasonlóság, van, akivel kevesebb. Amikor magunknak hazudunk, akkor valami elől menekülünk. Ez egy automatikus önvédelmi reakció.

Egy férfi mesélte, hogy valószínűleg megcsalja a párja. Hónapok óta gyanakszik, most már az ismerősök is célozgatnak rá, de konkrétumot senki nem mond. Gyanakszik, de több alkalommal elmondja neki, valami konkrét bizonyíték kellene ahhoz, hogy elhiggye, ez megtörténik. Azt mondta, ha a két szemével látja, akkor lehet benne biztos. Egy év múlva hamarabb ment haza, rányitott a barátnőjére, amint egy másik férfival volt együtt a saját ágyukban. Veszekedést követően még együtt voltak két évig. 

A férfi hazudott magának, félt, ha szembesülnie kell azzal, hogy megcsalja a barátnője, akkor nem lesz más választása, mint hogy szakítsanak, azt meg nem akart. Hónapokon keresztül abba fektette az energiáját, hogy elaltassa azokat a belső hangokat, amik azt súgták neki, a barátnője nem hűséges, és amikor kiderült, megkönnyebbülést érzett. Elkezdett arra figyelni, mi az, ami nem működik a kapcsolatukban, és végül ez vezetett a szakításhoz, nem a megcsalás, amitől annyira félt.

nicol4.jpg

Hatalmas kis hazugságok (http://www.imdb.com/title/tt3920596/)

Amikor elhisszük magunkról, hogy valamilyenek vagyunk, ehhez elkezdünk ragaszkodni. Lehet ez egy jó tulajdonság, például hűségesek vagyunk, aztán egyszer egyetlen estén történik valami, és csalódnunk magunkban. Elkezdjük magyarázni: csak egy este volt, nem jelentett semmit, ez nem is megcsalás. Vagy valami rossz tulajdonság, például mindig halogatjuk a dolgainkat, ezért nem is próbálunk alakítani magunkon, bár szenvedünk tőle, azt hazudjuk magunknak, hogy ezen nem lehet változtatni, ilyen vagyok és kész. 

Mindkét esetben saját magunkat címkézzük fel, és szorítjuk sarokba. 

Nem zárom ki a lehetőségét annak, hogy van olyan ember, aki tényleg soha sem bántott meg senkit azzal, hogy mindig igazat mondott magának és másoknak, de a legtöbben a különböző élethelyzeteinkből tanulunk, mikor legyőzünk egy félelmet vagy egy helyzetből megtanulva a tanulságot legközelebb másképp cselekszünk. 

A gyerekek nagyon őszinték magukhoz és másokhoz is. Ahogy idősebb lesz az ember, kezdi elveszíteni ezt a tulajdonságát, mert a társadalmi normák így diktálják, ami részben helyénvaló is, hiszen fura lenne, ha belépve a munkahelyre elordítanánk magunkat, milyen szörnyű annak a nőnek az új frizurája (arról nem is beszélve, hogy remélhetőleg neki tetszik, azért csináltatta olyanra).

A gyerekek egyrészt nem érzik annak a következményeit, amit mondanak, másrészt sok olyan dolgot nem tudnak, amik a felnőttek életkörülményeit befolyásolják. Gyerekként sok esetben a véleményünk fekete vagy fehér tetszik vagy nem. Ami érdekes, hogy statisztikák szerint idősebb korukban újra kezdjük levetkőzni ezeket a jelmezeket, és rájövünk, nem kifizetődő és elég fárasztó is hazugságban élni. 

Ehhez nem csak testileg, hanem lelkileg is fel kell nőni.

Amikor valaminek a helyességéről nagyon győzködjük magunkat, okot adhat a gyanúra, hogy éppen félünk valamitől. 

Van ilyen körülmény körülötted? Amire gondolni sem mersz, hogyan lehetne másképp? Kérdezd meg magadtól, mitől félsz!

Légy türelmes magaddal, ha megpróbálsz szembenézni vele, de ha semmin sem változtatsz, akkor is beljebb vagy, mert minden fajta hazugság sok értékes energiát visz el az életedből. A megoldáshoz közelebb visz, ha magunknak elismerjük a gyengeségeinket.

Amikor mi magunk elhisszük, és erről a másikat is meg akarjuk győzni

Van, hogy véleményt alkotunk valamiről, azonban az információink nem teljesek, ezért téves képet alkotunk az adott helyzetről, amit tényként kezelünk, és ragaszkodunk hozzá.

Erre a legjobb példa, amikor az emberek azt hitték, a Föld lapos. Embereket égettek meg, mert azt gondolták, nekik van igazuk. Minden helyzetben, amikor azt gondoljuk, nekünk van igazunk, próbáljunk meg nyitottak lenni, és meghallani, mit mond a másik, és milyen érzések hatására az a véleménye, amit ő állít. Sok energiát megspórolunk, ha nem akarjuk mindig mindenkire ráerőltetni a saját igazunkat.

lapos_fo_d.jpg

 

Például feljött hozzám egy kedves ismerősöm, és meglátta a mandala színezőmet, ami úgy néz ki, hogy az egyik oldalán van egy színes mandala, a másik oldalon pedig, ami kiszínezésre vár.

Mondja: milyen jó, a kép alapján kell kiszínezni.

Válaszom: nem, amit nézett, az sem ugyanolyan volt. 

Erre jött a válasz: de, ugyanolyanra kell.

Elkezdett meggyőzni, hogy neki van igaza.

Ráhagytam, mert a saját színezőmet úgy színezem, ahogy szeretném, és ha vesz magának egyet, akkor majd ő is a saját szabályait követi.

Neki valamiért úgy jár az agya, ha van egy minta, azt gondolkodás nélkül le kell másolni, vagy lehet tetszik neki, hogy nem kell dönteni, melyik színt válaszam, hiszen ott a példa.

Mivel ez egy felnőtt színező, nincs használati útmutató, lehet ugyanolyan színűvel vagy különbözővel, ezt ő is tudta, mégis ragaszkodott az elképzeléséhez, ha úgy vesszük, a saját hazugságához. Más nézőpontból meg az igazához, mert nem tudta elképzelni, hogy szabadon választhat színeket.

Minél nyitottabbak vagyunk mások nézőpontjára, annál szélesebb lesz a látásmódunk, ezáltal megértőbbek tudunk lenni, kevesebbet ítélkezünk mások, és ezáltal magunk felett. Így kevesebb hazugságra is lesz szükségünk, és több önbizalmunk lesz, mert közelebb kerülünk önmagunkhoz. 

A bejegyzés trackback címe:

https://varazsfuvola.blog.hu/api/trackback/id/tr2212918233

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

                                       

                           

 fej.jpg

Horváth Kata


 0630-636-6384

lelekhidprogram@gmail.com

Skype: Lélekhíd Horváth Kata