A féltékenység 3 arca

A féltékenység és az irigység sok esetben hasonló formában jelenik meg, és nehéz különbséget tenni közöttük. Míg az irigységet egyértelműen negatív tulajdonságnak gondoljuk, addig a féltékenységhez társulnak pozitív attitűdök is. Mindkét érzés gyökere a saját bizonytalanságunk, ami valami oknál fogva ilyen formában jelenik meg. Ami valakire motivációként hat, az megint másokat inkább elkeserít és mélyebbre süllyeszt a meglévő negatív lelkiállapotban. 

Sokan ismerjük, milyen az, amikor a különböző negatív érzések hatalmukba kerítenek minket, és a közérzetünk olyanná válik, mintha vasgolyók terhelnék a testünket. Tehetetlenségünkben hosszasan elemezzük a barátainkkal közös ismerősünk sikeres életének hibáit. Vagy alaptalanul keveredünk hosszas féltékenységi vitába a párunkkal. 

Az emberek az életük folyamán nagy valószínűséggel egyszer vagy többször kerülnek ilyen helyzetbe. Néha nehéz elfogadni, hogy másnak megvan az, amire mi is vágyunk, és könnyebb valamilyen vélt vagy valós indok mögé rejteni a saját vágyainkat, mert az adott pillanatban nem látunk esélyt a megvalósulására.

perfetti_sconosciuti1.jpg

Teljesen idegenek

(https://port.hu/adatlap/film/mozi/teljesen-idegenek-perfetti-sconosciuti/movie-177910)

Arra nincs racionális magyarázat, hogy ki hova születik, milyen testi-lelki-szellemi adottságokkal jön a világra, és ezáltal milyen lehetőségeket kap az élettől. A legtöbb, amit tehetünk, hogy az adottságainkat felismerjük, és igyekszünk a saját utunkon haladni. A magunkban felbukkanó féltékenységet pedig használjuk iránymutatónak a saját életünkben.

Te mire vagy kire voltál utoljára féltékeny?

Baráti féltékenység

 

A baráti féltékenységet az egyik legnehezebb kezelni – akár ha mi magunk vagyunk azok, akár ha ránk féltékenyek –, hiszen akikkel jóban vagyunk, egyértelmű, hogy nem akarnak rosszat, és ez fordítva is így van. Míg egy szerelemnél pozitív aspektussal is magyarázható a féltékenység, a barátságban ezzel nem tudjuk legalizálni a helyzetet. Ha a másik olyan tulajdonsággal vagy élethelyzettel rendelkezik, amire mi is vágyunk, számos esetben elkezdjük azt kutatni, az illető miért nem érdemli meg. Legyen szó arról, hogyan lett sikeres, milyenek az anyagi körülményei vagy éppen kivel él boldog párkapcsolatban. 

Mindenki más lehetőségeket és nehézségeket kap az életében. Ha engedünk azoknak a felénk irányuló hatásoknak, miszerint akkor leszünk boldogok, ha mindenki más is azt gondolja a mi életünkről, hogy irigylésre méltó, akkor olyan szélmalomharcba keveredünk, ami folyamatos elégedetlenséghez vezet. Még abban az esetben is, ha kívülről úgy tűnik, a lehetőségeink és képességeink által sikerül felépíteni azt az álomnak tűnő életet, amit a környezetünk is célnak tekint. 

Te mennyire vagy elégedett a saját életeddel? Van különbség abban, mi jelent számodra sikert, és mi az, amit a barátaid annak gondolnak?

Különböző lehet, hogy melyik közeg mit ért siker és boldogság alatt, ez attól függ, mi a kiindulási alap. Az életünk folyamán számos területen kialakulhatnak barátságok, amik mind más kapcsolódási pontokra épülnek, és az idő határozza meg, milyen hosszúak, hogy mennyire élik túl a vitákat és azokat az időszakokat, amikor más ritmusban halad az életünk. 

Ebben nagy szerepet játszik az őszinteség. Vajon fel lehet-e vállalni, amikor éppen arra vágyunk, ami a másiknak megvan, ahelyett, hogy az ő életét kritizáljuk. A kívülről tökéletes életet élő embereknek ugyanúgy megvannak a maga harcai, csak éppen más jellegűek, mint a miénk – ez biztos.

Sokszor, amikor nekünk valami nagy hiány van az életünk egy olyan területén, ami a másiknak rendben van, akkor úgy véljük, neki semmi baja nem lehet. Például, ha mi is olyan anyagi helyzetben lennénk, mint ő, biztosan boldogabbak lennék, vagy ha olyan családba születünk, mint ő, akkor jobban élnénk a lehetőségekkel. Vagy ha olyan boldog családi élete van, miért nem tud jobban örülni annak, amilye van? Kívülről mindig könnyű okosnak lenni. 

Az, hogy hogyan érezzük magunkat, és hogyan éljük meg a saját kedélyállapotunkat, attól függ, hogyan kezeljük az érzelmeinket magunkhoz, másokhoz és az élethelyzetünkhöz viszonyítva. Hogy mennyire tudjuk felismerni a lehetőségeinket, és mennyire tudunk élni ezekkel, mennyire tudjuk elfogadni, ha valamire nincs hatásunk. És mennyire vagyunk hajlandók változtatni azon, amire viszont van.

Szerelmi féltékenység

Talán a szerelemi féltékenységben keveredik össze leginkább az irigység és a féltékenység, hiszen a féltékenységben benne van: félünk, elveszítjük azt, akit szeretünk, ugyanakkor annak, akire féltékenyek vagyunk, lehet hogy vannak olyan tulajdonságai, amire mi vágyunk vagy azt gondoljuk, a partnerünk vágyik rá, hogy olyanok legyünk. 

A párkapcsolati féltékenység nagy részben függ a saját önértékeléstől és attól is, mi magunk milyen formában tanultuk meg kimutatni a szeretet vagy milyen formában szeretnénk megkapni. 

A féltékenység egyik formája, amikor birtokolni szeretnénk a másikat. Ez fakadhat abból az elképzelésből, hogy azért szeret minket, mert még nem talált jobbat, tehát azt feltételezzük, mi csak pótlék vagyunk. Hiszen amikor biztosak vagyunk benne, hogy a párunk a hibáinkkal és erényeinkkel együtt szeret, akkor bízunk benne, hogy ezt más ebben a formában nem tudja megadni neki. 

Mi az első emléked arról, amikor féltékeny voltál? Hogy oldanád meg ma azt a szituációt?

Számos esetben azt tapasztaltuk meg kiskorunkban, az a szeretet, ha birtokoljuk a másikat, és ezt visszük tovább öntudatlanul is egy párkapcsolatba. Például, ha erős szülői kontroll mellett nőttünk fel, ezt a programot öntudatlanul futtatjuk tovább mindaddig, amíg fel nem ismerjük. 

Párkapcsolat estében a féltékenység teljes hiánya sem pozitívum, hiszen ez az érdektelenséget is tükrözheti. 

Te milyen gyakran vagy féltékeny? Milyen formában mutatod ki? 

Párkapcsolat esetében egyfajta fejlődési motorként funkcionálhat, hiszen egészséges formában felhívja a figyelmet arra, hogy valami változás van jelen a kapcsolatban, figyelmeztethet valaminek a hiányára.

(http://varazsfuvola.blog.hu/2017/01/25/3_lehetseges_ok_a_megcsalasra)

Amikor féltékenyek vagyunk, mindig érdemes megfigyelni, milyen gondolatok vannak a fejünkben. A harmadik személyen van a fókusz, vagy azon, hogy elveszítjük a párunkat. Mert az utóbbi szól inkább a párkapcsolatról, míg az előző inkább a saját magunkkal kapcsolatban felmerülő problémákról. 

Amikor féltékeny vagy, a vélt versenytársaddal méred össze magad? Vagy a kapcsolatotokat veszed nagyító alá, hogy mi hiányozhat belőle?

Munkahelyi féltékenység

A munkahelyi féltékenységnek számtalan oka lehet, de általában az önérvényesítéssel függ össze. Jelenlétekor elhangoznak azok a mondatok, hogy a másik azért sikeresebb, mert jóban van a főnökkel, vagy olyan kapcsolatai vannak, esetleg ő határozottabb, magabiztosabb vagy éppen agresszívabban érvényesíti az akaratát. Ez sok esetben így is van. Számos alkalommal belekerülünk egy gondolati spirálba, ahol magunkat sajnáljuk, hogy nekünk nem adatnak meg ezek a lehetőségek vagy tulajdonságok. 

  

Másokon nem tudunk változtatni, csak magunkon és a saját hozzáállásunkon. 

Nézzük meg, mások érvényesülési formái közül mi az, ami nekünk szimpatikus, vagy találjuk ki a sajátunkat, és azt fejlesszük. Ha felismerjük, hogy mi is vágyunk a sikerekre, akkor a másokra való irigykedésbe fektetett energiát magunkra tudjuk fordítani.

Ha más ember szakmai sikereire vágyunk, ne csak azt nézzük, mit ért el az illető, vagy milyen számunkra negatívnak gondolt módszerrel, hanem azt is, mi az, amit belerakott, ki milyen árat volt hajlandó megfizetni a sikerért. Ezt mindenki maga dönti el, hiszen a következményeit is maga viseli.

Számodra mik azok a dolgok, amiket hajlandó vagy megtenni, hogy elérd a céljaidat?

A legtöbbünket rövidebb-hosszabb időre hatalmába keríti a féltékenység vagy irigység, azonban ha ezt idejében felismerjük, lehetőséget kapunk arra, hogy jobban megismerjük magunkat és azt, mire vágyunk éppen abban a pillanatban.

Volt olyan dolog, amire féltékeny voltál, majd később sikerült megszerezned a saját életedben is?

A bejegyzés trackback címe:

https://varazsfuvola.blog.hu/api/trackback/id/tr3513559387

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

                                       

                           

 fej.jpg

Horváth Kata


 0630-636-6384

lelekhidprogram@gmail.com

Skype: Lélekhíd Horváth Kata